2015. december 14., hétfő

Hetedik


~Zsófia szemszöge~

Mobilom monoton csipogására keltem fel. Magam mellé pillantva Harry mosolygó ajkait vettem észre először. Fedetlen felsőtestén végig húztam ujjamat, majd apró puszikkal hintettem be. 
- Micsoda fogadtatás! - gúnyos mosolyt lejtett. 
- Vigyázz a szádra! - nevettem fel - Ma jönnek haza Lace szülei - sóhajtottam. 
- Addigra eltűnök. Igérem - ült fel. Izmai megfeszültek. Felvette a tegnap viselt pólóját, és a fürdőmbe tartott. 
- A zsebed - néztem nadrágjára. Kezemet belecsúsztattam a fekete zsebekbe, majd a kilátszó vászon anyag már nem is volt ott. 
- Köszi! - pillantott rám hálásan - Gondoljátok át a turnét. 
- Átfogjuk - mosolyogtam, majd megöleltem Hazzát, aki homlokomra nyomott egy nagy puszit. 

***

Miután Harry elment, felöltöztem. 




A nappaliba igyekeztem, ahol persze nem találtam Laceyt. 
- Engem keresel? - szólalt meg a hátam mögül. 
- Ó, de jó hogy jössz! Harry mondta, hogy mennek Amerikába turnézni, mi is elmehetünk. Mit szólsz hozzá? 
- Majd egy teljes hónap együtt a srácokkal?! KI NEM HAGYHATOM!! - sikoltozott. 
- Mikor jönnek anyudék? - váltottam témát. 
- Hmm...milyen jó lesz hozzá bújni Niallhez és nézni valami hülye stand up comedyt - ábrándozott.
- Menthetetlen vagy! - röhögtem. 
Csengettek az ajtón. 
- Szia Lacey! - köszönt egy szőke hajú, barna szemű fiú - Várjunk! Te nem is Lacey vagy! - zavartan tarkójához kapott. 
- Gyere már be Cameron! - ordított ki a nappaliból barátnőm. 
Egyszerre röhögtük el magunkat a sráccal. 
- Sofi vagyok! - nyújtotzam kezemet. 
- Cameron - mosolygott majd megrázta kezemet. 
- El sem tudod hinni, hogy mi történt velem! - ugrált össze-vissza Lace. 
- Hát, csak halvány sejtéseim vannak... - grimaszolt gondolkodva. 
- Figyelj! A One Direction elhívott minket Sofiaval az amerikai turnéjukra! - kiabált. 
- Hurrá...? 
- Ez szuper! 

***

- Jó estét Mrs. és Mr. Simpson! - köszöntem a reptér előtt álló szülőknek. 
- Jaj, hagyd már a magázódást Sofi! Csak Tiffany és Josh - mosolygott. 
- Úgy lesz! - fogadtam szót. 
- Anya! Apa! Ugye tudjátok kik voltak azok a fiúk, akik a kórházban átadták a stafétabotot nektek miután a térdem megsérült?! - állt a szülei elé Lace. 
- Talán akikről oly' sokat zagyválsz? Abból a bandából? Mi is a neve Drágám? 
- 1D. De nem ez a lényeg. Vagyis ez is...Mindegy! Elhívtak minket az amerikai turnéra. Elengedtek ugye?! - hadart. 
- Biztos hogy nem! - vágta rá édesanyja. 
- Miért?! - kérdezett vissza Lacey lelke mélyéig sértve ezzel a nemleges válasszal. 
- Megbeszéljük ha hazaértünk. Egy felfétellel mehetsz el, ha Sofi szülei is megengedik. 
- Természetes! - mosolyogtam. 

Fogtunk egy taxit, majd a Simpson család házáig meg sem álltunk. 

Mivel tudtam, hogy anyuék 1001%, hogy nem engednek el, ezért gyors csináltam egy kamu üzit anyutól. Miután lementünk óriási mosollyal az arcunkon a nappaliba, Joshék igent mondtak a turnéra. Felhívtuk a srácokat, akik mondták, hogy van másfél óránk a felszállásig, ezért...khm...jó lenne ha sietnénk... 

Folytatjuk....

2015. november 18., szerda

Hatodik


~Harry szemszöge~

Beszálltam a kocsiba, majd a kormánynak dőltem és szótlanul abban a pózban maradtam egy darabig. Rohadjon el mindenki aki fotózott. Oké, hogy a híresség vele járója, de legalább ne minden egyes utca sarkon! 
Beindítva a motort, nagy gázt adtam, és hazáig meg sem álltam. 

- Hé tesó, mi a baj? - állított meg a lépcsőfordulóban Louis. 
- Semmi! - vágtam rá, és szobámba sietve becsaptam magam mögött az ajtómat. Elcsesztem mindent. Mivan ha ezek után Sofia szóba sem áll velem?? Vagy ha csak haverként találkozunk valahol? Kínos csend a hirtelen tettem miatt? Ahh elakarok tűnni ebből a világból!! 

~Zsófia szemszöge~

Megcsókolt. Harry megcsókolt. Csípjenek meg, mert úgy érzem álmodok! Lassan belépkedtem az előszobába, levettem cipőmet, és vigyorogtam. 
- Mi történt? - jött le az emeletről Lace. 
- Láttad. 
- Neeem! - rázta fejét. 
- Ismerlek! - mondtam összhúzva szemöldökömet. 
- Na jó! Igazad van. Viszont olyan aranyosak vagytok együtt. Már az első pillanatban izzott köztetek a levegő, ezt Te sem tagadhatod Sofi! 
Megmosolyogtam válaszát. Tényleg így van?! Azt tudom, hogy Harry nem egy rosszképű srác, de hogy ennyire észrevehető legyen, hogy tetszik nekem...
- Írt Zayn? - váltottam témát.
- Még nem.. - szomorodott el - Talán van barátnője, csak én nem tudok róla?
- Nem hinném, lehet hogy már fáradt, és alszik - próbáltam vígasztalni szavaimmal. 
- Kérsz piát? - nézett fel. 
- Miért ne?! 

Rendeltünk pizzát, és "pizsi parti" hangulatban beszélgettünk, befontuk egymás haját, filmeztünk, ittunk, zabáltunk...Csak a szokásos. :DD
Telefon hívást kaptam. Harry volt. 
- Szia! - köszöntem bele. 
- Nem is tudom hol kezdjem Sofia! Rettenetesen sajnálom, hogy letámadtalak azzal a csókkal. Nincs harag ugye?
- Hazza, ha baj lenne szerinted felvettem volna a telefont? - nevettem a mondat végén. 
- Bocsi tényleg csak...
- Múló kaland volt...tudom. 
- Nem dehogy! 
- Most inkább...Mennem kell! - letettem, és felindultam a szobámba. 
- Most hova mész? - kiáltott utánam Lace. 
- Aludni - mutattam egy peace jelet. 
- Ilyen korán - néztett az órára. 
- Hajnali fél egy van, Lacey - röhögtem. 
Benyitottam az ajtón, és az ágyamra dőlve mély álom nyomott el. 

- Sofia! Jó reggelt! - simított végig valaki arcomon. Érdes keze mardosta bőrömet. 
- Szia Styles! - mormogtam kómásan. - HARRY?! - pattantak ki szemeim. 
- Hé, azt hittem ennél majd jobban örülsz nekem... - nevetett. 
Kézfejére csaptam. 
- Ez az utolsó napom itt Lononban...turnéra indulunk. Észak és Dél-Amerika. 
- Miért nem mondtad eddig? - kérdeztem. 
- Nem tartottam fontosnak. Ezt leszámítva, voltál már San Franciscoban? Vagy New Yorkban? Los Angelesben? - hajolt közelebb mindegyik város kimondása után. - Nem - válaszoltam, majd gyors puszit adtam arcára. - Öltöznöm kell...
- Megyek! - tette fel karjait, és kisétált az ajtón.

/Hamarosan foytatjuk.../ 

A következő részek tartalmából:

- Mi is mehetünk?? - ujjongtam. Niall nyakába ugrottam. 

...

- Láttunk a tévében téged Zsófi! Kikkel kavarodsz össze?! Nem mellesleg mit keresel Amerikában?! - kiabált anya a telefonba. 

2015. november 8., vasárnap

Ötödik


Édes érintést éreztem derekamon. Magam mellé pillantottam. Harry sziluettjét vettem ki a vakító napsütésből. A bejáratot pásztázta egy darabig, majd megszólalt. 
- Elképesztő. Sokszor képzeltem azt, ahogy bent ülök a nézőtéren és figyelem a játékosokat. Akkor még gyerek voltam. Most viszont...körbejártam a fél világot, de ez még mindig felemelő érzés - halvány mosoly jelent meg arcán. Átkaroltam és fejemet vállán pihentettem. 
- Gerlepár! Jó lenne bejönni! - kiáltott Niall az üvegajtó kinyitása után. A többiek nevettek, Styles pedig egy rosszálló pillantást vetett haverjára. Elengedtük egymás derekát és besétáltunk. Lacey-vel elváltunk az öt jómadártól, és míg ők az öltözőbe tartottak, mi barátnőmmel a pálya melletti kispadon várakoztunk. 
- Kisasszonyok! Maguk mit keresnek itt? - állt elénk egy kigyúrt szekuritis. 
- A bandával vagyunk - mosolyogtam. 
- Persze, én meg ebédeltem Obama elnökkel - mondta mogorván - Kifelé! - húzott fel minket a padról.
- De hát az igazat mondjuk! - túrt hajába Lacey. 
- Süketek is vagytok? Nyomás! - dobbantott. 
Kétségbeesetten néztem magam elé, majd elindultam...az öltözőbe.
- Sofia! Mi a francot csinálsz?! - kapta el kezemet Simpson. 
- Segítséget hozok - vágtam rá, és futva folytattam utamat. 
Harry nevét kiabáltam, majd mikor megtaláltam a bizonyos ajtót berontottam. 
- Srácok csináljatok valamit mert egy goromba szekuritis kitett minket innen! - néztem a ledöbbent fiúkra. 
- Mit keresel itt? - röhögött Liam. 
- Lényegtelen. Nekünk nem hitt, ezért valamelyikőtök jöjjön már légyszi! - léptem beljebb. 
- Gyere! - fogta meg a kezem Hazza, és komótos tempóba a pályára igyekezett ahol a nagydarab pasi álldogált bulldog arcával. 
- Már megint te?! - ajnározott mikor meglátott.
- Elnézést kedves...- lépett mellém Harry, és leolvasva a fickó névtábláján lévő becenevet folytatta - ...Medve, de Sofia a barátnőm, Lacey pedig egy haver. Felesleges volt balhéznia - karolt át. Ezt a barátnő témát nem tudom hova tenni mindenesetre belepirultam. 
Bólintott egyet, majd vissza állt helyére, mint valami élő szobor. Felvette a szokásos bulldog pofát és előre tekintgetett. 
Megjelentek a többiek is, beleértve Lacey-t is. A fotós pasi is megérkezett, és a srácokat kapta le játék közben. A vége felé mi is beszálltunk Lace-szel. 

2 órával később, Harry autójában

- Nem is tudtam, hogy ilyen jól focizol Sofia! - nézett rám a fiú. 
- Köszi! - bólogattam. 
A rádióban felcsendült egy kedvenc, régi számom. Ujjaim akaratlanul is megmozdultak az ütemre. Később már arra lettem figyelmes, hogy dobolok a lábammal és dúdolok. Hazza feltekerte a hangerőt. 
- Megérkeztünk! - törte meg a feszes ütemeket Lace csilingelő hangja. 
Harry lassított, leállította a kocsit, majd kiszállva ajtót nyitott nekünk. Simpson motyogott egy gyors 'Köszi mindent!' mondatot és berohant az ajtón. Én viszont komótosan lépkedtem. 
- Nagyszerűen éreztem magam! - suttogtam Hazza fülébe a szavakat. Ő megragadta gyengéden a csípőm, és megfordítva a kocsinak támasztott. Kezét feljebb, derekamra csúsztatta, és közelebb lépett. 
Haragos mennydörgés, majd villám zavart meg. Styles szorosan magához húzott, arcomra tette kezét, és megcsókolt. Kizártam a külvilágot. Csak én és ő. Majd, kattanásokat hallottam. Fotósok voltak azok. Elváltam Harry mézédes ajkaitól, és kikerekedett szemmel figyeltem körbe. 
- Baj van? - Kérdezte. - Figyelj nagyon sajnálom nem is tudom mi ütött belém. 
- Nem nem! Itt vannak. 
- Kik? - nézett értetlenül rám. 
- A fotósok...és...rajongók. É..én inkább megyek! - Ezzel befutottam a házba. 

~Harry szemszöge~

Nem tudom miért, de valami késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam Sofiát. Rosszálló és gyűlölködő pillantásokat vetettem mindenkire. Az ember még boldog sem lehet?! 

Folytatjuk...

2015. november 7., szombat

Negyedik


- Most mi van? - néztem kérdőn a fiúkra. 
- Semmi - vetett egy féloldalas mosolyt Liam. 
Leléptem az utolsó lépcsőfokról, és a többiekhez mentem. 
- Kicsit sem úgy nézel ki, mint egy fekete medve - röhögött Niall miközben dülöngélve hozott egy tál chipset a konyhából.
- Köszi! - mondtam ironikusan, majd elnevettem magam. 
- Lassan ebédelni kéne, nem ilyen hülyeségeket zabálni. - jött elő Louisból az apai ösztön - Inkább rendeljünk! - nyúlt a telefonjáért, ami az asztalon pihent - Pizza? 
- Oké! - egyeztünk bele kórusban. 
- Pepperonisat kérjé'! - utasította Zayn. 
- Meglesz, csak most kuss! - emelte fel mutató ujját Tommo. 
Miután leadta a rendelésünket elindítottunk egy filmet. Talán a felénél tartottunk a "Kellékfeleségnek", mikor csengettek. Liam és Harry egyszerre futottak az ajtóhoz, és tépték fel a pizzáért. 
Styles a kezében a nagy dobozzal jött vissza a nappaliba. Mindenki elvett egy-egy szeletet, és a filmet folytatva ettünk. 

- Ah dugig vagyok! - sóhajtotta Lacey, akinek még egy szeletet nyújtott oda Niall. 
Mindannyian elterültünk, ki a földön, ki a kanapén. 
- Továbbiakban? Mit csináljunk? - támaszkodott alkarjára Harry. 
- Aludjunk! - fordult oldalára Zayn, és kisfiúsan egy párnába temette arcát. 
- Persze, mint az öregek... - forgatta szemeit Lacey, amire felnevettünk - Zaynie! - nézett rá aranyosan. 
- Na jó! - nyafizott. 
- Sétálni van kedvem... - néztem fel pár perc csend után. 
- Ez nagyszerű! - csillant fel Harry szeme. 
A klimatizált házban megborzongtam a hideg miatt. A mellettem ülő Styles egy egyszerű mozdulattal magához húzott és átkarolt. A meghitt pillanatot telefonom zavarta meg. 
- Balázs! Eh hali! - nyekeregtem zavaromban. Nem csak miatta, hanem Hazza miatt is. 
- Baj van Zsófi? - kérdezte aggódva.  
- Nem, nincs semmi! - túrtam hajamba. 
A fiúk furcsán bámultak rám, mert magyarul beszéltem. Miután befejeztem a kis monológom, ahogy Balázs is tette kinyomtam a telefonom. 
- Taníts meg engem is magyarul! - nézett rám kiskutya szemekkel Louis. 
- Biztos ezzel akarsz küszködni? - nevettem. 
- Miért ne - lökte oda, majd közelebb ült hozzám. 
- Kezdjünk a bemutatkozással. Mond utánam: Szia! 
- Szia! - törte kicsit a végét. 
- Louis vagyok, Londonban élek. 
- Louis va..va..v..
- Vagyok - segítettem.
- Vadzsok...?
- Londonban élek. 
- Londonban elek - mondta cuki akcentussal. 
- Menni fog ez! - tapsoltam. 

Este 8 órakor, Lacey-éknél. 

Elfáradtam a nagy lökdösésben, sétálásban és pizza evésben. Bár álmos nem voltam, úgy döntöttem, hogy elmegyek fürdeni. 
Egy kiadós hideg zuhany felébresztett. Felfrissültem. Felvettem pizsimet, majd Lacey-vel együtt beszélgettünk. 
- Látom összemelegedtetek Harry-vel - sunyin mosolygott rám. Szép zöld szemeivel ártatlanul rám nézett. 
Elvörösödtem teljesen akaratlanul. Lejátszódott újra bennem azok a pillanatok. A vízben hülyéskedés, ahogy magához szorított mikor fáztam. 
- Mi? Dehogy is! Pff hagyjál már vele! - tereltem a témát. 
- Nane! Komolyan belezúgtál? - kérdezte - Nekem nem tudsz hazudni Sofi! - hunyorgott majd elnevette magát. 
- Jó talán... - hajtottam le a fejem mosolyogva - Zayn viszont csak téged figyelt. Láttam ám! - emeltem fel mutató ujjam. 
- Jogos. - nevetett ő is - Szóval mindketten szerelmesek vagyunk. - röhögve felállt és kiment. 
Pár perc múlva egy-egy pohárral és whiskyvel tért vissza. 
- Ugye nem gondolod komolyan? - ijedten néztem rá. 
- Nagykorúak vagyunk. Ennyi csak jár nekünk is - töltött egy keveset nekem majd átnyújtotta az italt. 
- Ránk! - emelte fel ő is poharát és koccintottunk. Nem húztam le azonnal, nekem túl erős. Sosem ittam alkoholt, maximum csak anyuék házassági évfordulóján egy kevés pezsgőt. 

Másnap 

Telefonom rezgésére keltem. Ez a harmadik napom itt Londonban. Nem tudom mit fogunk még csinálni, míg itt leszek, de tuti jól fogunk szórakozni. Hirtelen felcsendült az AC/DC "Highway to Hell" című száma Lacey szobájában. A hifi hangerejét teljesen feltekerte. Szerencséje, hogy a szülei nincsenek itthon. Most valami két hétig tartó megbeszélésen vannak Manchester-ben. Átfutottam Simpson-hoz (Ez Lace vezetékneve), és berontva ajtaján teli torokból énekelni kezdtük a refrént. 
Jól szórakoztunk. 
- Éhes vagyok! - tettem korgó hasamra kezemet, miközben eldőltem az ágyon. 
- Csináljunk palacsintát? 
- Juharsziruppal - nyaltam meg számat. 
A nagy ötlettel lementünk a konyhába, majd neki álltunk sütni. Csengettek. Bepánikolva dobáltuk egymásnak a feladatot, hogy ki nyitja ki az ajtót. Pizsiben voltunk. Rajtam csak egy Bálinttól elkunyizott KISS póló és rövid naci volt, míg Lacey-n a szokásos hülye micimacis ruhája. Röhejesen néztünk ki, de csak rám maradt a vendég fogadása. 
- Helló Sofia! - tette keresztbe a kezét Harry. Mi vaan?! Mit keres ez itt?? - Kiss? Nem rossz! - nevetett - Bejöhetek?
- Öö persze gyere - félreállva beengedtem. 
- Hmm...palacsinta! Jókor jövök - mondta. 
- Szia Harry! - *processing...* - Harry?! - kerekedett ki Lace szeme, mikor tudatosult benne, hogy ki áll a háta mögött. 
- Örök gyerek maradsz, látom - mosolygott a mackós pizsamára bökve. 
- Én inkább felmegyek. Öltözni! - mutogattam zavaromban. 

Befutva a szobámba egyenesen a szekrénynek estem. Mit vegyek fel?? 
- Oké, nyugi Zsófi! Csak egy híresség bámult meg pizsamában. Semmi komoly - motyogtam magamban ironikusan. 
Kikaptam egy pólót és nadrágot, majd átfutva az emeleti folyosó másik oldalára öltözni és fogat mosni kezdtem. 

- Amúgy mi járatban itt? - kérdeztem Harry-től, közben pedig a konyhába siettem. 
- Mondhatnám, hogy hiányoltalak titeket, ami igaz, de azt szerettem volna mondani, hogy ma lesz egy fotózásunk. A téma sport, focizni fogunk. Van kedvetek eljönni? - harapott bele a monológ végén egy palacsintába. 
- Komoly? - lepődtem meg. 
- Naná! - csámcsogta. 
- Imádok focizni! - ujjongtam. 
- Kedvenced?
- Neymar és Ibrahimovich
- Nem rossz...
- A legjobbak, mi az, hogy nem rossz?! - háborodtam fel. 
- Nyugi cica! - emelte maga elé kezeit. 
- Bocsi - hajtottam le a fejem, hogy ne tudjon szemembe nézni. 
- Zayn? - jött a kérdés Lacey-től. 
- Szerintem Niall-lel szórakozik valahol. 
- Ohh! Kérsz teát? - bökött a gázon fortyogó kannára. 
- Majd később köszi - utasította el Hazza - Inkább ha ettetek, készüljetek össze. Valami sporotsba, vagy bánom is én - nevetett. 

Pár perccel később, a Wembley Stadion előtt

Kiszállva Harry Range Roveréből tátott szájjal álltam meg a stadion bejárata előtt. 

Folytatjuk... 




2015. október 29., csütörtök

Harmadik


Pár órával később, Lacey-ék házában

Fura, hogy a srácok így odaadták a számukat. Hát, ha nem is vészhelyzet esetén, egy kávéra csak meghívjuk őket. :) 

~Harry szemszöge~ 




Gondolkodtam. Mivel így is elég sok hülyeséget okoztunk annak a két lánynak, gondoltam elhívom hozzánk őket, kitalálhatnánk valami közös programot. És talán nem is csak az elmúlt eseményekért...Kezdem megkedvelni őket. 
Lecsattogtam a lépcsőn, és a nappaliba mentem. 
-Srácok, mit szólnátok hozzá, ha elhívnám holnap Sofiát és Laceyt?-ugrálgattam jobbra balra. 
-Haver mi ütött beléd?!-jött ki értetlen képet vágva Zayn a konyhából. 
-Semmi. Na, szóval? Jöhetnek?-húztam fel szemöldökömet. 
-Nem is tudom. Megkötöttük az egységet, miszerint egy rajongót sem engedünk be a magánéletünkbe. Hidd el nem tenne jót. Gondolj bele mennyi fotós gyülekezne itt. Egy hétig ez a sztori menne mindenhol, utána meg magyarázkodhatunk...-fontoskodott Louis. 
-Igazad van...De valahogy csak ki kéne engesztelnünk őket. Először ott volt az a nagyon fontos és méregdrága ruha, utána meg a kórházas incidens...-mutogattam a levegőben, közben pedig levágódtam a kanapéra Liam és Niall közé. 
-Milyen kórházi incidens?-kérdezte Zayn. 
-Lacey térdét csúnyán felsértette egy vasdarab-válaszolt helyettem Lou. 
-Varrni kellett?-szólt közbe Niall is. 
-Kapcsozták...De mindegy is. Ha nem hívhatom át őket akkor...?
-Nem is tudom. Többiek?-fordult Liam a srácok felé. 
-Na jó. Legyen. Részemről oké-tette fel kezét Zaynie.
-Jöjjenek!-kiáltotta Boo, Payno és Nie. 
-Hurrá!-tapsikoltam mint egy öt éves. 

~Zsófi szemszöge~ 


Zuhanyozni készültem, de a vendégszoba ajtajában megtorpantam mikor telefonom megcsörrent. Ismeretlen szám. Nem tudom ki kereshet ilyenkor, minden esetre felvettem. 
-Sofia Limetta. Segíthetek valamiben?
-Sofia? Harry vagyok. Tudod, a repteres srác.
Kellemesen felnevettem.
- Hogy ne tudnék emlékezni. Mondd, miért keresel!
-Azt szeretném kérdezni, hogy holnap lenne-e kedvetek átjönni hozzánk?-csengett hangja. 
-Időnk van, de nem tudom mennyire kéne erőltetni szegény Lace lábát. Maximum csak én tudok menni. Esetleg ha máskor lenne időd; mondjuk jövő hét? 
-Jövő héten be vagyok táblázva. Interjúk, fotózások, kisebb koncertek...-szomorodott el. 
-Nagyon szívesen mennék illetve mennénk, csak ha Lacey itthon...Nekem kötelességem vele maradni. 
-Értem. Hát...akkor majd legközelebb...-sóhajtott.
-Sofia, kivel beszélsz?-lépett hátam mögé barátnőm.
-Harry-vel, de nem kéne sétálgatnod. Oké, hogy mankózol, de sosem lehet tudni, nem szeretném ha elesnél-fordultam felé.
-Bocsi Harry, de most mennem kell. Puszi!-köszöntem  el, majd bontottam a vonalat. 
-Mit mondott?-ült le az ágyamra. 
-Azt szeretné, ha holnap átmennénk.
-Tényleg? Az pompás!-tapsikolt Lace. 
-Eltudsz jönni tuti?-fordultam felé. 
-Naná! Annyira izgulok! Harry Styles meghívott a bandájának házába!! Mit húzzak fel? Elfogok esni?-pillantott össze-vissza.
-Csak nyugi. Holnap reggel kinézünk egy ruhát neked. De most későre jár. Menjünk inkább aludni-ásítottam. 
-Okés, okés...
Miután Lacey távozott dobtam egy üzit Harry-nek, hogy mégis tudunk menni. 

Másnap reggel

Ruhásszekrényem előtt állva gondolkodtam azon, hogy mit vegyek fel. Végül egy fekete rövid ujjúnál, magasított derekú rövidnadrágnál és piros kockás ingnél tettem le a voksom. 




Felöltöztem, és elintéztem reggeli teendőimet. Halvány sminket vittem fel szememre, szempilla spiráloztam, és egy tusvonalat húztam.
-Jó reggelt Lacey!-toppantam be a szobájába. 
-Szia...-bámult maga elé tehetetlenül. 
-Hűha. Mond légyszi, hogy ezt a ruha kupacot most kreáltad-nevettem. 
-Ja...Nem tudom, hogy mit vegyek fel. 
Összekapkodtam pár összeillő cuccot és megkértem a bff-emet, hogy öltözzön át a micimackós pizsijéből. A végeredmény szerintem nagyon csini lett. 
-Így tuti jó leszek?-nézett kérdőn rám. 
-Miért ne lennél jó? Gyönyörű vagy!
-Mehetünk?
-Naná!-ujjongtam. 
Felhúztuk cipőinket, és elindultunk. Lehet hogy buszoztunk, de iszonyatosan jó élmény volt. Sosem jártam még Londonban, ezért sokat álmodoztam arról, hogy ide költözök. 

10 perc múlva, a banda háza előtt

Izgatottan csengettünk. 
-Sziasztok!-nyitott ajtót egy szőke fiú. 
Lace szava elállt, és dőlni kezdett, ezért a srác elkapta...nekem meg maradt a mankó. :D
-Niall Horan személyesen?!-hebegett. 
-Ja-nevetett, majd elkezdte behúzni tehetetlen barátnőmet. 
-Sofia vagyok. Ő pedig Lacey...-mutattam be magunkat Niall-nek(?).
-Örvendek. Szerintem tudjátok ki vagyok-nevetett. 
-Harry-ék?-kérdezte Lacey, aki most már végre újra mankózott. 
-A nappaliban vannak a többiekkel-mosolygott. 
-Sziasztok!-köszöntek kórusban, az említett helyiségben ülő srácok. 
-Hali!-integettünk. 
-Gyertek! Érezzétek otthon magatokat!-tárta szét karját Louis.
Leültünk a kanapéra a fiúk közé. 
-Ő itt Liam és Zayn. Minket meg már ismertek-mutogatott Niall.
-Jobban vagy már?-pillantott Zayn gesztenye barna szemével Lace felé. Aranyos mosolyra húzta száját, ezzel megvillantva fehér fogait és kisfiús gödröcskéit.
-Fogjuk rá.-nevetett halványan barátnőm. 
-Mond Sofia, hova valósi vagy?-kérdezett tőlem ugyan az a srác. 
-Magyar vagyok.-válaszoltam. 
-Éreztem!-csapta össze a kezét.-Aranyos az akcentusod. Niall ír származású-mesélt. 
-Jajám!-értett egyet. 
-Olyan szép idő van. Nincs kedvetek csobbanni egyet a medencébe?-mutatott a-gondolom-hátsó udvarra vezető ajtóra Harry. 
-Nem is rossz ötlet...-kacsintott Liam. 
-Hogyan, ha nincs fürdőruhánk?!-mutattam magunkra nevetve. 
-Kit érdekel?! Ruhában is lehet lökdösni egymást a medencébe, nem?-röhögött Niall. 

Kimentünk a kertbe, majd levettem cipőmet. Lacey inkább csak egy napozóágyon foglalt helyet lába miatt. Bár ő sem maradt ki, mert Louis gondoskodott arról, hogy le legyen fröcskölve. Bevetett mindent. Vödör, vízipuska. 
-Á! Elég Tommo!-sipákolt nevetve Lace, miközben arca elé tette kezét. 
-Na még mit nem!-ekkor Liam és Harry két oldalról egy-egy kanna vízzel öntötte le barátnőmet. Nagyban elmerültem a jelenetet figyelve, közben pedig az zökkentett ki, hogy Zayn fut felém, majd mintha megölelne beesett velem a vízbe. 
-Te hülye-röhögtem, lefröcskölve. 
-Ezt még vissza kapom?-karolta át derekamat a víz alatt. 
-Hogyne-nevettem. 
Kikászálódtam a medencéből, majd rámtapadt ruhámat vizslattam. Hajam tiszta kóc volt, fejemre lett "nyalva" a h2o miatt. :DD 
-Ki kér inni??-emelte fel a kezét Niall, aki mellett már volt egy-két üres sörös üveg. 
-Ééén!-kiáltottuk kórusban. 
Nie kikerekedett szemmel nézett ránk. 
-Ennyien?-kérdezte. Ez ennyire nem bírja a piát?
-Neked nem hinném, hogy több sört kéne innod!-röhögött Harry felállva. Fehér pólója rátapadt felsőtestére, így tisztán lehetett látni a kockás hasát. Alsó ajkamba haraptam. Talán túl feltűnően.
-Tetszik?-intézte hozzám kérdését Liam, mikor Styles bement piáért. 
-Mi?-néztem rá mint aki nem értené. 
-Hagyjuk. Nem hozlak kínos helyzetbe-mosolygott. Biccentettem és sóhajtottam. 
Csörögni kezdett a telefonom. 
-Szia Zófi!-hallottam húgom csilingelő hangját. 
-Bogi! Hogy vagy?-érdeklődtem. Leültem a medence szélére és lábaimat belelógattam a vízbe. 
-Jóól-nyújtotta el válaszát. 
-Anyáék?
-Any...Anyáék a viziló előtt ülnek-magyarázott. 
-Mármint tévéznek?
-Igen. 
-Jól van! Mond meg nekik, hogy puszilom őket-utasítottam-Most mennem kell! Szia!
-Szia!-köszönt el, majd bontottam a vonalat. 

2 óra múlva, a banda házában

-Tessék! Ez talán jó lesz!-nyújtott át egy nagyobb pulcsit és melegítő nadrágot Harry.
-Hol tudok átöltözni?-kérdeztem. 
-A folyosó végén jobbra van a fürdő, de átöltözhetsz itt is. Kimegyek-mosolygott. 
-Okés-néztem szemeibe. Elindult ki, mire hirtelen kezéhez kaptam. Kérdőn nézett felém. 
-Köszi!
-Nincs mit!-lépet ki az ajtón. 
Mikor kattant a zár, ledobtam magamról a vizes cuccokat, és Harry ruháját vettem fel. "Kicsit" nagy volt rám. Lebattyogtam a nappaliba, majd a fiúk szemei akadtak meg rajtam. 


Ez a harmadik rész, remélem tetszett. 

2015. október 26., hétfő

Második

~Harry szemszöge~



Louis jött vissza Londonba a nyaralásáról, és megkért, hogy menjek ki elé. Sok fotós követett már a  rövidke utam előtt is. Most, hogy megtudták, hogy Lou is ott lesz még többen lettek. Eléggé, idegesítettek, és a tetejébe jött az, hogy egy csaj kezéből kivertem a kávéját, az pedig valamilyen számára fontos ruhán landolt. 
-Hali Boo!-öklöztem rég nem látott haverommal. 
-Csá Hazza! Mizu?-húzta csomagját maga után. 
-Áh, ne is kérdezd! Sok mindent kell megbeszélnünk. Együtt. Remélem jól kipihented magad!-nevettem-Amúgy minden rendben volt az utazással?
-Azon kívül, hogy össze kevertek valami mexikói sráccal és drogcsempésznek hittek, minden oké volt-erőltetett egy mosolyt, mire kitört belőlem a röhögés.

Beszállva a kocsiba elindultunk haza. 
-LOUIS!-futott ki a nappaliból Zayn, és Tommo nyakába ugrott. 
-Neked is szia öcskös!-ölelte meg. 
-Jó reggelt!-battyogott le pizsiben Liam. 
-Haver, dél van-röhögött Niall. 

~Zsófi szemszöge~


Haza érve Lacey-vel finom ebéddel várt Tiffany minket. Tiffany Lace anyukája. Igazán kedves és gondoskodó. 
-Hogy utaztál Sofia?-kérdezte Josh, a családapa. 
-Kényelmetlenül-nevettem kellemesen-Megnéztem egy Leo DiCaprio filmet, és el is ment az idő. 
-Nagyszerű!-mosolygott-Hogy vannak a szüleid?
-Jól, szerencsére. 


Mikor végeztünk pihentünk, majd elindultunk Lacey-vel a városba. Még egyszer átöltöztem, de most egy sokkal magamhoz illőbb szettet választottam. 


-Indulhatunk?-kérdezte Lacey. 
-Persze!-mondtam, majd a csörgő telefonomat keresgéltem a táskámban-Szia Bálint!
-Helló Zsófi!-csengett vidám hangja-Mizujs?
-Hát, semmi különös...Ehm..Lehet lecseszel miatta, de a reptéren leöntötték kávéval az új ruhámat, amit tőled kaptam szülinapomra...
-Nem a te hibád. Nem haragszom-szomorodott el a hangja. 
-Tényleg sajnálom, de az a hülye srá...-mentem neki egy mellkasnak. Felnéztem a testrész gazdájára és elakadt a szavam-Most leteszlek. 
-Bocsi! Újra...-szavattkozott. Megmosolyogtam.
-Lassan rá kell jönnöm, hogy ez nem véletlen. Zsinórban a második?
Felnevetett. A repteres pasi volt. Most viszont valaki más is volt vele. Egy kócos hajú, megviselt arcú srác. Karját tetoválások díszítették. Igazán aranyos, kisfiús tekintete volt. 
-Sofia!-lökött barátnőm méterekre tőlem/tőlünk kétségbeesetten pillantgatott körbe. Gondolom azt hitte elvesztem..bár London nagy nyüzsgésében nem csodálom. 
-Még megvagyok!-nevetve integettem neki. 
Futva közeledett. Nem  figyelt, és elbotlott egy vasdarabban, ami a betonból állt ki. 
-Á! Baszki!-kiáltott fel Lace, és véres térdére nézett. 
Mindhárman oda futottunk hozzá. 
-Csak nem?! Harry Styles és Louis Tomlinson?!-suttogta maga elé a szavakat, de tisztán érthető volt beszéde. 
-Jól vagy kislány?-guggolt le mellé a göndör hajú. Gondolom ő Harry..., mert amiket Lacey mondott róla pár órával és héttel ezelőtt teljesen rá illettek. Sőt, most, hogy jobban megnézem és felidézem a róla mondottakat, egyre inkább úgy érzem jobban ismerem. 
-Elég szépen feltudtad sérteni a térded...ebből kórház lesz azt hiszem-játszotta az orvost Louis. 
-Rátudsz állni?-karoltam át és segítettem fel hátha. 
-Nem nem megy!-szisszent fel a fájdalomtól. 
Harry felkapta karjába, és egy éj-fekete Roverhez sietett a vérző lánnyal. 

~Író szemszöge~

A négy tini a kórházba sietett az el nem álló vérzéssel. Lacey-nek csak nagyobb lett a fájdalma, ijedt volt, félt, hogy nagyobb baj is lehet. Sofia tárcsázta barátnőjének szüleit, akik a lehető leggyorsabban jöttek a fehér épületbe. 
-Tiffany! Josh!-rohant a két személy felé Sofia. 
-Mi történt lányom?-fogta meg karját Josh a magyar lánynak. 
-Megbotlott egy vasdarabban, és csúnyán felhasította a térdét uram!-lépett a kisebb csoport mellé Harry.
-Te hoztad be?-fordult felé Tiffany. 
-Igen hölgyem-nézett a negyvenes éveiben járó asszonyra a fiú. 
-Ezer és egy hála!-esedezett előtte. 
-Ez csak emberek közötti kötelesség-ejtett egy halvány mosolyt. 

~Zsófi szemszöge~

Mikor lezajlott ez a kórházi incidens Louis lépett elénk utoljára. 
-Itt a számunk. Ha baj van hívhattok!-nyújtott felénk egy cetlit. 
-Köszönünk mindent...és további jót nektek!-léptem a két fiú elé és megöleltem őket. Ne kérdezzétek minek, csak úgy jött. :D

Kedves olvasó! Remélem tetszett ez a rész, és várod a következőt, ha igen, akkor írj kommentet a bejegyzés alá. Igyekszem a legjobbat adni! Remélem hamarosan találkozunk! Addig is vigyázz magadra! Szia! <3